Ingatlanos cikkek:

Használt lakást vennél? Óriási segítség jön a CSOK-nál

Szerző/Forrás: www.portfolio
Dátum: 2017-09-28

Használt lakást vennél? Óriási segítség jön a CSOK-nálHosszú hónapok óta azt vizsgálja a kormány, miként tehetné még hatékonyabbá és többek számára elérhetővé a CSOK-ot, akár regionális különbségeket is bevezetve a támogatási összegben. Sokan vannak azonban, akik nem tudják kivárni a rendszer bőkezűbbé válását, és minél előbb használt lakást vásárolnának, hogy ezzel például a további lakásár-emelkedést is kivédjék. A lakáskeresők 10 legfontosabb, CSOK-kal kapcsolatos kérdését válaszoljuk meg az alábbiakban.

 

Változhat a CSOK


Demográfiai ösztönzést célzó elképzelései között egyebek mellett azt vizsgálja a kormány, hogyan lehetne a CSOK-ot hatékonyabbá és még többek számára elérhetővé tenni. Hornung Ágnes elmondása szerint az igénylők összesen több mint 153 milliárd forintot kaptak támogatásként eddig. Közülük 46 ezer család 2016. január 1-je után kérelmezte a vissza nem térítendő támogatást - idézi az államtitkár szavait a csalad.hu.

Korábban Varga Mihály és Lázár János is beszélt a CSOK felülvizsgálatáról, szó volt például arról is, hogy az egyes régiók lakáspiacai között fennálló különbségeket regionálisan eltérő támogatási összegekkel segítse a kormány áthidalni. Sokak vélekedésével ellentétben egyébként éppen Budapesten a legkisebb a CSOK relatív népszerűsége, a legnagyobb arányban eddig Győr-Moson-Sopron, Pest és a Hajdú-Bihar megyében vette igénybe a lakosság a vissza nem térítendő támogatást.

Használt lakást vennél? Óriási segítség jön a CSOK-nál


Az alábbiakban a használt lakás vásárlását fontolgatók legfontosabb kérdéseit válaszoljuk meg.

1. Milyen értékű lakásra lehet igénybe venni a CSOK-ot?


Használt lakás esetében két szabály van erre vonatkozóan: a vásárláskori vételár nem haladhatja meg a 35 millió forintot, illetve legfeljebb 20%-kal lehet magasabb, mint a hitelintézet által megállapított forgalmi érték.

2. Mekkora méretű lakásra lehet igénybe venni a CSOK-ot?


El kell érni egy minimális hasznos alapterületet. 1 gyermek esetén ez 40, 2 gyermek esetén 50, 3 gyermek esetén 60, négy vagy több gyermek esetén pedig 70 négyzetméter. A számítás során azokat a gyermekeket is figyelembe kell venni, akik után már vettek fel vissza nem térítendő lakáscélú támogatást, például szocpolt.

3. Ki igényelheti a használt lakásra járó CSOK-ot?


Házastársak, élettársak és egyedülállók is minden meglévő, velük egy háztartásban élő és velük együtt költöző, akár vérszerinti, akár örökbefogadott (illetve legalább egy éve gyámság alá vett) gyermekük után. Büntetett előéletű (annak hátrányos jogkövetkezményeitől nem mentesített) és az elmúlt 5 évben hasonló támogatás visszafizetésére kötelezett személyek nem igényelhetik.

4. Lehet előre vállalt gyermekekre igénybe venni a használt lakáshoz járó CSOK-ot is?


Igen, olyan párok is igénybe vehetik, akiknek még nincs gyermekük, és legfeljebb két gyermeket vállalnak (ezt 1 gyermeknél 4 év alatt, 2 gyermeknél 8 év alatt kell teljesíteni). Ez esetben azonban feltétel, hogy a pár legalább egyik tagja még nem töltötte be a 40. életévét, és házasság köti össze őket. Örökbefogadás esetén a határidők 2 évvel meghosszabbíthatók.

5. Mely gyermekek után vehető igénybe a használt lakásra járó CSOK?


Minden olyan gyermek után, amely még nem töltötte be a 25. életévét (kivéve, ha legalább egy éve vagy legalább egy évre megváltozott munkaképességű gyermekről van szó), és aki után még nem igényeltek CSOK-ot. Ha az igénylő korábban hasonló támogatást (pl. szocpolt) már igénybe vett, akkor a korábbi támogatással csökkentett összeg igényelhető. Meglévő gyermekként lehet figyelembe venni a terhesség 12. hetét követően a magzatokat és ikermagzatokat is.

6. Lehet-e más lakásban is tulajdonjoga az igénylőnek?


Igen, de csak az veheti igénybe a CSOK-ot, aki (a lakáscsere esetét leszámítva) más lakásban legfeljebb 50%-os tulajdoni hányaddal rendelkezik. Kivétel ez alól az az igénylő, akinek a lakástulajdonát jogszabályon (pl. örökléshez kapcsolódó) vagy (2016. január 11. előtti) szerződésen alapuló (pl. ajándékozáshoz kapcsolódó) haszonélvezeti joggal terhelték meg. A CSOK-kal szerzett lakásban egyébként nem lehet másnak tulajdona, mint az igénylőnek. Házaspár és élettársak esetén mindkét félnek tulajdonjogot kell szereznie. A CSOK-igénylés során saját erőként kell számításba venni a megelőző 5 éven belül értékesített lakástulajdon eladási árát (ez utóbbi többféle tétellel is csökkenthető).

7. Hogy veszik figyelembe az egyedülállók, élettársak, nem közös gyermekekkel rendelkezők gyermekeit?


Egyedülállók esetében az igénylővel közös háztartásban élő és vele együtt költöző gyermekek számítanak, csakúgy, mint házastársak esetén. A nem közös gyermekekkel rendelkező házaspárok esetében mindazon gyermekeket kell figyelembe venni, akik a párral együtt laknak, és együtt költöznek. Ha az élettársak nem közös gyermekekkel is rendelkeznek, akkor ki kell számolni, mely gyermekek után jogosultak a magasabb összegű kedvezményre.

8. Milyen TB-jogviszonnyal kell rendelkezni?


30 napnál nem régebbi okirattal igazolni kell, hogy az igénylő a magyar társadalombiztosítási rendszerben biztosított, és legalább 180 napja folyamatosan (legfeljebb 30 nap megszakítással) az is volt, vagy nappali rendszerű felsőoktatási tanulmányokat folytatott vagy EGT-tagállamban TB-jogviszonya volt. A fővárosi és megyei kormányhivatal határozata alapján ápolási díjban részesülők a TB-jogviszony igazolása alól mentesülnek.

9. Mi minősül lakásnak?


Az az ingatlan, amely 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel (ennek hiányában legalább 4 négyzetméteres főzőfülkével), valamint fürdőhelyiséggel és WC-vel rendelkezik. Előírás emellett a közműves villamos energia szolgáltatás, az egyedi fűtési mód is. A fűtés szempontjából a központi fűtés és a távfűtés is elfogadható.

10. Meddig kell a CSOK-kal szerzett lakásban lakni?


Az igénylőknek és a "CSOK-os" gyermekeknek életvitelszerűen kell a vásárolt lakásban lakniuk a folyósítást követő legalább 10 évig, és a szerződés megkötését követő 10 évig az állam javára jelzálogjog is bejegyzésre kerül, elidegenítési és terhelési tilalom mellett. A lakhely bejegyzését 90 napon belül lakcímkártyával kell igazolni. Nem számít a 10 éves bentlakási idő megszegésének, ha a gyermek tanulmányai miatt máshol lakik, az igénylőt vagy a gyermeket egészségi állapota miatt egészségügyi intézményben kezelik, az igénylő vagy a gyermek legfeljebb 5 évig munkavállalása miatt, vagy hozzátartozó átmeneti ápolása miatt máshol tartózkodik, közeli hozzátartozó ápolása miatt átmenetileg máshol tartózkodik, a nagykorú(vá váló) gyermek elköltözik, vagy valamely családtag a munkája miatt térítésmentesen biztosított szolgálati lakásba költözik.

Végezetül az alábbi táblázat tartalmazza a felvehető összeget:

Használt lakást vennél? Óriási segítség jön a CSOK-nál

További ingatlan cikkek >>>