Ingatlanos cikkek:

Összeomlás vagy árrobbanás? - Mi lesz most a lakáspiacon?

Szerző/Forrás: /www
Dátum: 2019-02-21

Képtalálat a következőre: „apartments”Rengeteg becslés, ötlet, spekuláció látott napvilágot az utóbbi időben azzal kapcsolatban, hogy a lakásárak miként alakulhatnak a következő években. Van, aki szerint küszöbön az összeomlás, míg mások - elsősorban a CSOK-kal kapcsolatos legújabb programok hatására - az árak további drasztikus emelkedésére számítanak. Mi lehet az igazság, összeomlás vagy az árrobbanás? Szakértők segítségével elemezzük a helyzetet.

Év elején több portálon is jelentek meg arról szóló előrejelzések, hogy itt az áremelkedés vége és innentől kezdve legfeljebb stagnálásra, vagy csökkenésre számíthatunk a hazai lakáspiacon. Ezek a cikkek a fordulat okát nemzetközi példákra alapozták és arra, hogy a globális gazdaság lassulása a hazai piacra is hatással lesz. Ez alapvetően igaz is lehet, de kizárólag emiatt hiába vonunk párhuzamot Budapest és Stockholm, London vagy Hongkong lakáspiaca között, ez még nem jelenti azt, hogy a magyar piacon is véget érne az áremelkedés.

Egy másik megközelítés viszont a lakásáraknak az inflációval korrigált (reálárak) és a átlagkeresetekhez viszonyított szintjét veszi alapul, amikor túlfűtöttségről beszél a piacon. Ebben az esetben már lehet igazság abban, hogy az inflációval korrigálva és a jövedelmekhez viszonyítva is egyre inkább az egyensúlyi átlag fölé kerül a piac, de önmagában még ez sem ad okot egy hirtelen bekövetkező árcsökkenésre.

Összeomlás vagy árrobbanás? - Mi lesz most a lakáspiacon?

Városi lakásárak változása régiónként 2008 és 2018 II. negyedéve között, Forrás: MNB


Az MNB fenti ábráján jól látszik, hogy nominál értéken nézve a 2008-as csúcsértéket mostanra mindenhol elérték a lakásárak, sőt Budapesten 84 százalékkal meg is haladták azokat. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezalatt a tíz év alatt a bérek is emelkedtek. A nettó átlagfizetés 2008-ban 122 ezer forint Magyarországon, míg 2018 II. negyedévében elérte a 215 ezer forintot. Ez 76 százalékos növekedést jelent, ami azt jelenti, hogy kizárólag Budapesten drágábbak most valamivel a lakások, mint a válság előtti csúcson voltak. Messzebbről nézve tehát azt lehet mondani, hogy Budapesten már valóban drágának mondhatók a lakások, de országos átlagban még mindig a 2008-as árcsúcsok szintje alatt járunk. A továbbiakban lakáspiaci, makrogazdasági és pénzügyi elemzők állásfoglalását mutatjuk be arról, hogy mit is várnak a lakáspiac alakulásával kapcsolatban.

Folytatódhat a kereslet erősödése


A lakáspiaci kereslet továbbra is erős, és a közeljövőben is az maradhat a kedvező feltételek következtében. A gazdaság növekszik, ahogy a munkabérek is, a magas foglalkoztatottság miatt pedig a lakosság könnyen találhat munkát, így biztosabbnak érezheti a jövőjét, ami előnyösen befolyásolja a lakásvásárlási kedvet. Szintén támogatja a keresletet a finanszírozási környezet, a hitelkamatok alacsony szinten állnak, a hitelezés pedig bővül, amelyre még további tér is mutatkozik. De nem csak a saját célra történő lakásvásárlásból fakadóan lehet erős a kereslet, a befektetési célú lakásvásárlók is aktívak maradhatnak, mivel a betéti kamatok szintje továbbra is alacsony. A keresletet alakulását illetően kockázatot egy jelentős kamatemelkedés jelentene, ez azonban középtávon nem várható. Az emelkedő infláció miatt az államkötvények kamata ugyan emelkedett, de a lakáshozamok a várhatóan továbbra is jelentős árnövekedésből eredő, és az ehhez hozzáadódó bérbeadásból származó hozammal együtt még mindig jelentősen magasabbak - mondta el Tancsics Tünde, az Eltinga elemzője.

Bár a lakáspiaci kínálat esetében az elmúlt években felpörögtek a lakásépítések, az áfaszabályok változása következtében a lakásépítési kedv visszaeshet. A most a piacon lévő lakások mellett ugyan még indulhatnak új fejlesztések, ezek volumene azonban jóval alacsonyabb lehet a korábbiaknál. A még épülő lakások jelentős része ráadásul már gazdára talált, a Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisa szerint például a fővárosban 2018 negyedik negyedévében valamivel több mint 7 ezer szabad lakás közül válogathattak az új lakás vásárlását tervezők. Mivel a lakáspiaci kínálat esetében további jelentős bővülés nem várható, sőt inkább visszaeséssel kell számolni, így a lakásvásárlást tervezők inkább ismét a használt piac felé fordulhatnak - tette hozzá a szakértő.

Az erős kereslet és a csökkenő kínálat hozzájárulhat a lakásárak további növekedéséhez a használt és az újlakás-piacon is. Ráadásul ez utóbbi esetében az 5 százalékról 27 százalékra növekvő új lakásokat terhelő áfakulcs szintén az árak növekedésének irányába hat, ami húzza magával a használt lakások árait is. A Takarék Index alapján, a legfrissebb 2018 harmadik negyedéves statisztikákon egyelőre még az árak növekedésének lassulása sem látszik, bár a jövőben elképzelhető, hogy az árnövekedés mérsékeltebb lehet a tavalyi és tavaly előtti szintnél, de a növekedés 2019-ben még véleményünk szerint biztosan velünk maradhat.

Összeomlás vagy árrobbanás? - Mi lesz most a lakáspiacon?

Az emelkedő tendencia nem tart örökké


Jelenleg a ciklikusan működő lakáspiac érett szakaszában járunk, melyet minden fontos mutatóban bővülés jellemez. A felívelés ütemét jól érzékelteti, hogy a talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó jelzőszám, az éves árváltozás mértéke 2018-ban immár negyedik éve mutatott országos szinten kétszámjegyű növekedést.

Azt, hogy meddig tarthat a fellendülés, nehéz előre jelezni. Mindenesetre az eddigi hazai reál-lakásár ciklusok kis kerekítéssel nagyjából nyolcévesek voltak (1998-2006 emelkedés / stagnálás, 2006-2014 csökkenés / stagnálás), ami nagyjából megfelel a nemzetközi átlagnak. A csúcson a reál árak akár évekig is stagnálhatnak. Csökkenő szakaszban pedig jellemzően kisebb az esés mértéke, a hosszú távú tendencia tehát az árszint emelkedése. A jelenlegi felívelő szakasz idén már hatodik éve tart tehát, de az, hogy közelíthetünk a lokális csúcshoz, egyelőre inkább csak "megérzés", a statisztikákban még nem jelent meg. A jövedelem/lakásár mutató - bármilyen meglepő is - jelenleg kedvezőbb, mint például a válság előtt, 2007-ben volt. Jövedelemarányos lakásár vonatkozásában pedig a régió országai között valahol a középmezőnyben van Magyarország. Egyértelmű ingatlanpiaci lufiról tehát még nem beszélhetünk. Ugyanakkor Budapesten, annak is a belső részein már igencsak kifeszítettek az árak - mondta el Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Mivel a gazdasági környezet most stabilabb, mint 2008-ban volt, a legutóbbi válság elején és a rendszerszintű kockázatok közül azóta kikerültek a devizahitelek, a bő tíz évvel ezelőtti helyzet esetleges megismétlődése nem okozna akkora lakáspiaci zuhanást, és az árak is jóval mérsékeltebben esnének csak vissza. "Laboratóriumi" tisztaságú, könnyen elemezhető, előre jelezhető piaci folyamatokról természetesen nem lehet beszélni. Gondoljunk csak a kormány által több-kevesebb rendszerességgel indított keresletélénkítő lépésekre (legutóbb a nemrég bejelentett családvédelmi csomag hitelfelvételt érintő pontjaira), melyek időben elhúzhatják a felívelő ciklust.

További ingatlan cikkek >>>