Ingatlanos cikkek:

Teljesen felzabálja megtakarításainkat a nyolc éve nem látott mértékű infláció

Szerző/Forrás: /24.hu/fn/gazdasag/2020/02/20/inflacio-megtakaritas-alla
Dátum: 2020-02-20

Nyolc éve nem volt olyan magas az infláció, mint 2020 januárjában: 4,7 százalékkal nőttek az árak egy év alatt. Az adat az elemzőket és a kormányt is meglepte, és mivel nemigen van kamat, ami az infláció nyomába érne, a megtakarítások olvadoznak.

A jelképesnek mondható betéti kamatok alighozama mellett vették, mint a cukrot a főnyereménynek beharangozott szuperállampapírt, de egyelőre bukóban vannak még azok is, akik jegyeztek belőle. Jó sokan vannak, hiszen állománya tavaly decemberben átlépte a 3000 milliárd forintot.

Mindössze fél év alatt vonzott ennyi pézt a sávos kamatozású, 3,5 százalékról induló, de az ötödik évben már 6 százalék kamatot ígérő adósságpapír. A tavaly június óta jegyezhető állampapírból hetente új sorozatot öntenek a piacra, mindenkinek jut belőle, csak éppen reálhozam nem volt rajta eddig. Aki az első kibocsátáskor, tavaly júniusban vett, annak tavaly decemberben 1,75 százalék, a következő hat hónapra pedig 2 százalék kamatot írnak jóvá (miután a megállapított éves kamat 3,5, illetve 4 százalék). Idén júniusra a befektetés összességében (kamatos kamattal számolva, mert a hozamot újra befektetik) alig 3,8 százalékot fial. Ezt nagyjából meg is eszi az infláció.

Varga Mihály pénzügyminiszter Magyar Állampapír Pluszt vásárol a postán 2019 novemberében. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Hogy a következő években nyernek-e a befektetők a szuperállampapíron, az attól függ, visszafordul-e az infláció a kincstári előrejelzést követve. A hivatalos becslés így számol, 2020-ra 3,5 százalékot lőttek be, de nem sok jót ígér, hogy a januári fejlemények láttán az elemzők egy része máris emelte prognózisát, és inkább 3,8 százalékkal kalkulál.

További ingatlan cikkek >>>